Helló Anya!

Tegnap Pesten voltam, mindenféle ügyes-bajos színházi munkák kapcsán. Két megbeszélés között jutott időm egy pofa sörre, ezért leültem az Andrássy úton egy PUB teraszára. Egy kávé és egy korsó sör. Azok a híres fák! Anya! Látnod kellett volna. Siető, sétáló fiatalok, öregek. Egyedül, párban, csoportosan. Egy kibomlott cipőfűző, egy karcsú boka, halálfejtetkó egy erőemelő karján. Amit csak el tudsz képzelni. Sütött a nap, a teraszon árnyék, egyedül ültem, senki nem zavart.
Megláttam. Először csak a ritmikus mozgásra reagáltam, vonzotta a tekintetet. Egy 80 év körüli asszony fejkendőben, lekuporodva a járdára, két könyöke alatt egy összehajtogatott, régi újság, előtte három decis papírpohár, némán, imára kulcsolt kézzel kántálta magában néma fohászát . A fél óra alatt, amíg a teraszon ültem, kb. 300 ember ment el a néni előtt, senki, még csak pillantásra sem méltatta. Indulnom kellett, fizettem. Egy sör, egy kávé 1.500.- HUF. Felálltam. Elindultam a zebra felé, az autó a másik oldalon várt. Megálltam, visszafordultam, odasétáltam a nénihez, és adtam neki 400 forintot. Beleejtettem a pohárba. Nem nézett rám. Tovább kántált magában, becsukott szemmel.
A kocsiban ülve rettentő üresség fogott el. 400.- HUF. Két liter tej. Szégyenlem magam.