Helló Anya!

"Csuda" jó volt tegnap. Ismét Pest, a héten másodjára. Rivalda Fesztivál. Thália. Kék, kék, kék. Korán érkeztünk, a színészek lejárópróbát tartottak, öltözőket kerestek, a lámát is körbe kellett vezetni, hogy szokja az idegen környezetet. Én fél órán keresztül üldöztem egy taxist, DVD átadás. Utána maradt még időm leülni a keddi kocsma teraszán. Semmi nem változott, csak a kis kabátkák, zakók árnyaltak valamit a képen. Kerestem a nénit a kerek hirdetőtábla előtt (vigyorgó Paul Anka porté, ami föl se tűnt kedden), de mivel korábban esett, a járda szürke volt és nyálkás. Gaál Józsi poénkodott egy sort szerdán, amikor elmeséltem neki: "Ezeket hajnali 5-kor egy markolós gép teszi ki az utcára, este 7 körül meg összeszedi Őket. A pohárral együtt!" Nem vigyorogtam.
Más. Találkoztam Andorral és Péterrel. Művészet-Hitvallás-Személyesség. Dumáltunk a blogról, mint műfajról. Andor szerint torokszorítóan személyes gondolatokat osztok meg. De könyörgöm! Ha nem ezt tenném, mi lenne az értelme, és hát persze a követő sem tudhatja, hogy hol a valóság és hol a képzelet határa. Itt. Nálam.
Ismét más. Volt egy korábbi SMS küldés hajnalban: "Ne haragudj! Nem vagyok rá képes!" Azt hitte, kinyírom, kinyírnám magam. Nem álltam tőle távol ugyan, de ott, akkor én a Szexre gondoltam. Mással. Lejött a kocsmába, megvárt, nézett, féltett. Kérdezett. Nem válaszoltam, valamit motyogtam, de minden értelem nélkül. Idétlen vigyorral az arcomon. Jó volt félteni látni. Jó volt.
Tegnapi vers:

KICSÖNGETÉS


Vége van.

Tudom én azt jól,
te nő.
Mégis minden
eredő belőled fakad.
Átível bennem korszakokat,
hamis reményeket mutat,
táplálni próbál,
megoldást kutat,
és a lezárást
nem segíti elő.

Az erő.
Az, ami hiányzik,
hogy a kezed, a szád is
elengedhessem,
mehessek utamra,
és kereshessek mást is.