Helló Anya!

Egy történet. Ma este a kocsmában. Mese. Igaz mese. Történet. Erdélyi születésű, hatvanas. Élt arcú. Idézem.

Románia, 1953.

" 7 éves voltam, anyám elküldött egy kiló cukorért. Jegy volt nálam, családunk féltve őrzött kincse, beálltam a sorba. Anyám még jó időben kiküldött, fél hat ha lehetett, így csak ketten álltak, várakoztak előttem. Álltam a sorban, vártam, és kezemben átizzadt a jegy. Vártam, álltam, és közben egy "kis", "nagy" problémám akadt. Előző nap, a "bandával" lelegeltük a szomszéd ringlóját. Buli volt, sokat nevettünk, a lé lefolyt a trikónkra, sárgán virított rajtunk a gyümölcs leve. Ringló. Érett. Finom. Nem győztük magunkba tömni. Nevettünk. Nyár volt, kölökkor. A nevetés, gondtalanság ideje. Hazaszaladtunk, és lefekvés előtt tisztára nyaltuk karcainkat, melyet a sebező fa okozott. Másnap, sorban állás. Cukorért. A havi egy kilóért. Az "adagért". Várakozás. Mögöttem gyűlt a sor. És akkor: - Megérkezett! Hirtelen kordulás! Csikorgás! Álltam a sorban. Mögöttem nő a sor! Még fél óra volt hátra a bolt nyitásáig. Csikorgás! Morgás! "Hű, gondoltam magamban, csak kibírom még ezt a fél órát!" Morgás. Erősödő. "Ki kell bírnom!" üvöltöttem magamban! Még több veríték! Markomban a jegy, mögöttem hetvenen! Anyám a cukrot várja! Mordulás, szorítás! "Ne! Kérlek! Ezt nem teheted velem!! " Mordulás! Futni kell, nincs mit tenni. - Kiengedtem a közeli bokorban. Visszamentem, nyolcvannégy embert vártam végig. Nem mentem iskolába.
Délután anyám nem szidott meg. Nem szólt semmit. Szomorú voltam.
Ringló. Nyár. Cukor. Sorban állás. Hét évesen. Erdély. 1953."



Ui: Nagyon szép volt ma este. Megejtően, szívbe markolóan szép. Távoli. "Távol Afrikától."!